MacWorld revü: Harman/Kardon Go+Play (nov 30.)

A MacWorld magazin karácsonyi ajándék összeállításában szólt először a napokban szállítani kezdett új Harman/Kardon hangcsodáról, a Go+Play nevű termékről, amely még idén kapható lesz Magyarországon is. A termék elnyerte a MacWorld szerzőinek tetszését a vízszintes, biztonságos és könnyen vezérelhető iPod fekvés miatt, a különös de elegáns design nyomán, és a sokféle kimenet és távvezérelhetőség révén. A termék hangzása meggyőzte a MacWorld szerkesztőit, és a legjobb elemmel is működő hangzásvilágot vélték felfedezni a Go+Play termékben.
A termék weblapja a MacBolt.hu oldalain…

Korlátozni akarják az iTunes filmekkel kapcsolatos jogokat
(nov 30.)

Az Apple 2006. őszén megjelentette teljes filmek letöltésének opcióját az iTunes Boltban, amely révén az elsőként megjelenő Disney máris 125.000 filmet értékesített a viszonylag kis méretű, csúcsminőségűnek sem nevezhető, tömörített produkciókból, amelyeket a felhasználók akármennyi iPodon és öt számítógépen nézhetnek meg, illetve adat DVD-ként archiválhatnak (a fájlt csak a hitelesített öt gép tudja megnyitni). A filmiparnak ez a védelem nem elég, mert bár az Apple úttörő abban, hogy legális csatornába terelje az internetes letöltéseket a versenyképes áraival, a filmcégek arra hivatkoznak, hogy egy 100 milliós mozifilmet nem szerencsés, ha akármennyi iPodra át lehet tölteni. Ezért a Universal, a Fox, a Paramount és a Warner egységesen azt követeli az Apple-től, hogy korlátozza azt a számot, ahány iPodon egy megvett film lejátszható. Mivel az Apple vélhetőleg nem kívánja a vonzerejét csökkenteni az efféle korlátozásokkal, félő, hogy ezen stúdiók filmjeinek a terjesztése továbbra is csak illegális csatornákon zajlik majd, és sokáig nem jelennek még meg az iTunes Boltban.
Az iPod termékvonal videólejátszó képességekkel…
Az iTunes Boltban való magyarországi vásárlásról…

Meglepetés hangszóró: JBL On Stage micro (nov 29.)

Megérkeztek raktárra a JBL meglepetés hangszórói, a viszonylagos titkolózás mellett kifejlesztett JBL On Stage micro termékek, amelyek kisebb méretű körben veszik körül hangzásukkal az iPodot, univerzális dokk adaptereket és rádió frekvenciás távvezérlőt is tartalmaznak, és mindemellett elemről is működnek, amellyel a JBL On Stage termék leginkább hiányolt vonását kínálják a vásárlóknak! A termék fekete és fehér színben elérhető a MacBolt.hu-tól. (Vásárlás előtt meg is hallgatható a termék a boltunkban.)
Az elemről is használható távvezérlős JBL On Stage micro…

Privát U2 koncert a U2 iPod mellé (nov 29.)

Az Apple által forgalmazott, 30 GB kapacitású, hosszú akkumulátor életű, fekete-piros összeállítású U2 iPod megjelenésében különleges: a hátlapjára a zenekar tagjainak aláírása van gravírozva, a színei a U2 védjegyei, a dobozában pedig egy kupon található, amely segítségével egy semmilyen más formában el nem érhető U2 koncert tölthető le az iTunes Boltból azok számára, akik rendelkeznek iTunes kontóval. (Ez az opció a MacBolt.hu ügyfelei számára elérhető iTunes kártyák segítségével.)
Az iPod termék hivatalos lapja…

Biztonsági frissítés 2006-007 (nov 29.)

Az Apple kiadta az idei év 7. biztonsági frissítését, amely az AirPort, ATS, CFNetwork, Finder, Font Book, Font Importer, Installer, OpenSSL, PHP, PPP, Samba, Security Framework, VPN, WebKit, gnuzip, perl megoldások biztonságát javítja a rendszerben, és ajánlott minden felhasználónak. A frissítés 23,9 MB-os, és letölthető a Software Update programon keresztül.
A frissítés hivatalos lapja…

MacBolt.hu: MacBook Pro-k raktáron (nov 28.)

Ma nagy mennyiségű MacBook Pro Core 2 Duo mobil számítógépek érkeztek raktárra 15 hüvelykes kivitelben, így aki ilyen számítógépre vágyik, már várakozás nélkül tud vásárolni az Apple professzionális mobil munkaállomásaiból.
A MacBook Pro termék lapja…

MacBolt.hu ajándék tárgyak: bögrék és pólók (nov 27.)

A MacBolt.hu elegáns opciót kínál azoknak a Mac felhasználóknak, akik öltözködésükben is szeretnék megmutatni, hogy mely platformot favorizálják: új, hímzett pamut pólóink egy jól észrevehető Apple logóval hívják fel a figyelmet viselőjük választására. A pólók mellett Apple logós trendi fekete MacBolt.hu bögre is kapható, amely kiváló ajándék lehet bárki számára.
Az ajándéktárgyak lapja…

Tipp: Fájlok küldése iChatben (nov 27.)

Az iChatben való fájlküldés praktikus dolog lehet, hiszen nincsen megszabva az átküldött fájlok mérete, mint mondjuk az e-mail szolgáltatóknál, illetve gyorsan és biztosan átér a küldendő anyag. Nem mindegy azonban, hogy egy képet hogyan küldünk át, hiszen ha az iChat beszélgetés ablakába húzzuk, akkor meg kell várni, amíg áttöltődik, addig nem lehet új üzeneteket váltani, ráadásul rengeteg hiba történhet közben, és sokszor megszakad a beszélgetés. Célszerű tehát a Buddy List (partner lista) ablakban a címzett nevére húzni, így ő kattintással tudja fogadni, és egy folyamatábra mutatja, miképpen töltődik át az anyag. Így nem szakadhat meg a beszélgetés, és áttöltés közben is tudunk szöveges üzenetet küldeni a másiknak. Az iChat a sávszélesség fenntartása érdekében ilyenkor szünetelteti a videó és olykor az audió alapú párbeszédet, így nem célszerű fájlokkal bombázni azt az ismerőst, aki éppen videócsevegésben van.
Az iChat program használatát bemutató cikk…

Új iPod shuffle reklám (nov 25.)

Az Apple egy fantasztikusan ötletes új iPod shuffle reklámot mutatott be a weblapján és amerikai tévécsatornákban, amelyben a szereplők különböző öltözékekben viselik az iPod shuffle-t a Prototypes "Who's gonna sing?" című dalával a háttérben. A reklám többféle felbontásban letölthető az Apple lapjáról.
Az új iPod shuffle reklám az Apple.com-on…
Az iPod shuffle termék weblapja… (Raktáron)

Griffin Xpress Cable optikai audió kábel (nov 25.)

A Griffin Technology remek terméket kínál az Apple számítógépek összekötésére például a JBL esc Xcite hangrendszerrel a 3 méter hosszú Xpress Cable jóvoltából, amely egyrészt a Mac Pro szabványos SPDIF csatlakozójával is összeköthető, másrészt a végére csatolható optikai jack átalakító révén bármely Mac mini, iMac, MacBook és MacBook Pro modellel is kompatibilis. A termék lényegesen hosszabb, mint a JBL által gyárilag biztosított optikai csatlakozó.
A Griffin Xpress Cable weblapja…

MacBook akció diákoknak (nov 24.)

A MacBolt.hu-tól minden érvényes diákigazolvánnyal rendelkező diák bruttó 240.000 forintos (200.000 forint+áfás) áron vásárolhatja meg a kifutó MacBook modellek alap konfigurációját a készlet erejéig. A termék 1,83 GHz-es Intel Core Duo processzort, 60 GB merevlemezt, Combo meghajtót és 512 MB RAM-ot tartalmaz. A számlát a vásárló diák nevére állítjuk ki.

(A diák MacBook go"készletünk 2006. november 30-án kifogyott!)

Az új MacBook termék lapja…

MacBolt.hu: Felkészültünk a karácsonyra! (nov 24.)

A MacBolt.hu minden eddiginél élénkebben készült a karácsonyra, hogy mindenki megtalálhassa nálunk, amit keres. Meggyőző iPod raktárkészlet, piros színű iPod nanok, amik sehol másutt nem kaphatók az országban, iTunes kártyák a karácsonyi zeneigényekre minden eddiginél nagyobb mennyiségben, a JBL iPod hangfal kiegészítő termékvonal teljes választéka fekete és fehér színekben. Mindezt többféle kedvezménnyel kombináltuk visszatérő vásárlóink számára, akik 5-15% kedvezménnyel juthatnak iPodhoz vagy JBL On Time hangfalhoz. Továbbá ajándékba adunk egy iPod nanot minden Mac Pro vásárlónknak. A karácsonyi szezonban a MacBolt.hu még inkább törekszik a folyamatosan gyors kiszolgálásra.
iPod árkedvezmények visszatérő vásárlóknak…
JBL On Time kedvezmény iPod mellé és hűséges vásárlóknak…
Ajándék iPod nano a Mac Pro munkaállomásokhoz…
iTunes kártyák visszatérő ügyfeleink számára

Griffin Elevator: Az iCurve utódja (nov 24.)

A Griffin Technology új notebook állványt jelentett be Elevator néven, amely magyarázatot ad arra, hogy miért nem szállítottak hónapok óta iCurve terméket. Az új állvány az Apple számítógépeihez hasonló csiszolt alumíniumból van, és formailag vátozott a korábbi példányhoz képest, így lekerekített formája szögletessé vált, illetve teljese felső felülete gumival fedett tartó rész, amely révén nem csúszik le a rajta tárolt, jól szellőző mobil gép. (A termék Magyarországon február-március körül lesz elérhető.) Az Elevator kiváló lehetőség a mobil gépek megfelelően szellős használatához.
Az Elevator hivatalos angol nyelvű terméklapja…

Megérkezett: Nike+ iPod Sport Kit (nov 23.)

Eddig csak beszéltünk róla, most kézzel fogható: megérkezett a MacBolt.hu ügyfelei számára a Nike+ iPod Sport Kit, nagyjából egy időben a Nike+ cipők forgalmazásának idejében. A termék szállítását elsőként előrendelő ügyfeleinknek kezdjük el, de már bárki raktárról megvásárolhatja az iPod nano legnagyszerűbb kiegészítő egységét.
A Nike+ iPod Sport Kit terméklapja…
Az iPod nano termék weblapja…
Markáns iPod kedvezmények visszatérő ügyfeleinknek…

ATI Radeon X1900 G5 Edition (nov 23.)

Az AMD által felvásárolt ATI kiadta a Power Mac G5 PCI Express csatlakozóval felszerelt utolsó sorozatába szánt Radeon X1900 G5 Edition videókártyáját, amely kettő duál link DVI csatlakozót tartalmaz a 30 hüvelykes Apple Cinema Display kijelzők csatlakoztatásához, és kiemelkedő grafikus teljesítményre képes a Motion és Aperture programokban, illetve megannyi játékban. A kártya 256 MB GDDR3 memóriát tartalmaz.
A termék hivatalos weblapja…

iTunes Bolt: interaktív kiskönyvek megnézése (nov 22.)

Azon felhasználók, akik az iTunes Boltban albumot vásárolnak, gyakran kapnak ajándék interaktív kiskönyvet az album mellé (Interactive Booklet), amelyek az iTunes-ban megjelennek, mint tartalom, de sehogyan sem játszódnak le. Ezek általában QuickTime MOV formátumú anyagok, amelyek SWF, azaz Shockwave Flash animált tartalmat foglalnak magukban. Ezeket a QuickTime képes lejátszani, de alapból ez a képessége inaktív. Hogy a dolog működjön, a System Preferences QuickTime panelje alatt az Advanced címke felületén látható Enable Flash opciót kell kipipálni.
A System Preferences program…
A MacMagazin.hu QuickTime technológit bemutató cikksorozata…
Vásárlás az iTunes Boltból Magyarországról…

A Fibre Channel technológia (nov 22.)

A Fibre Channel, szó szerinti fordításban szálcsatorna több adatátviteli szabvány egyesítésének eredményeként fejlődött ki, és nagy mennyiségű adatot képes mozgatni több gigabites sebességgel számítógépek, szerverek, tárhely rendszerek és más eszközök között. Az Apple három fő tulajdonsága miatt választotta ezt az átviteli technológiát az Xserve RAID tárhely rendszeréhez: nagy sávszélesség, megbízhatóság és garantált kiszolgálás.
Ismerd meg a Fibre Channel technológiát…

MacBolt.hu: iPod shuffle raktáron (nov 21.)

Nagy mennyiségben megérkezett raktárra az iPod shuffle lejátszó, amely 1 GB kapacitásával és rendkívül apró méretével vonzó lehetőség a maximálisan mobil zenehallgatásra. Az Apple a termék mellé egy dokkoló egységet is kínál, amely révén a lehető legkisebb méretre zsugorították a lejátszót.
Az iPod shuffle termék weblapja…

JBL Duet alumínium színben is (nov 21.)

A JBL Duet hangfala egy méltatlanul elfelejtett, az apró PC-s hangszórók árszínvonalán kínált kétrészes hangfal, amely meggyőző, sajátos belső kialakításának köszönhető erőteljes mélyhangzásával és strapabíró, leejtést is kibíró alakjával és anyagával foglalja el a helyét a JBL multimédiás termékpalettáján. A MacBook Pro-k szürke színével megegyező, illetve a népszerű fehér mellett megjelent a haloványabb, elő- és hátoldalán is egyszínű, alumínium színű Duet modell is, amely a legharmonikusabb tagja a háromfős termékcsaládnak. Immáron Magyarországon is elérhető a termék.
A JBL Duet hangfal terméklapja…

Kifutó MacBookok jelentős kedvezménnyel (nov 20.)

Az Apple kedvező áron értékesíti a MacBook termékekből megmaradt Core Duo processzoros kifutó raktárkészletet. A termékek így a következő bruttó árakon vásárolhatók meg: MacBook 1,83 GHz: 261.000 forint; MacBook 2 GHz SuperDrive: 297.000 forint; MacBook 2 GHZ fekete: 318990 Ft. A termékek mindegyike korlátozott mennyiségben áll rendelkezésre.
A rendelésről és elérhetőségről e-mailben lehet információt kapni

Ajándék iPod nano a Mac Pro-khoz (nov 19.)

A MacBolt.hu 2006. november 20. és december 29. között új kedvezményt kínál a Mac Pro vásárló ügyfeleinek: a teljes áron vásárló vevők számára egy 2 GB-os szürke iPod nanot adunk ajándékba. (A kedvezményre mindenki jogosult, aki például nem beszámítással, hanem a weben szereplő teljes ár kifizetésével vásárolja meg a Mac Pro számítógépét, és a kedvezménnyel élni kíván.)
A kedvezmény kondíciói…
A Mac Pro termék lapja

Tipp: Hogyan költöztessük át az AddressBookot? (nov 18.)

Szeretnéd egyik gépedről egy másikra átköltöztetni a címtáradat anélkül, hogy .Mac szinkront hajtanál végre, vagy migrálnád a rendszert? A Mac programok fájl elhelyezési logikájának ismeretében ezt könnyedén végrehajthatod: a Home: Library: Application Support: AddressBook mappa megkeresése után azt megragadva át kell másolni a célgépre, és ott felülírni az ilyen nevű mappát ugyanezen a helyen. Ezzel minden kapcsolat, kép, csoport átkerül a másik Mac-re. Ha a Home: Libraray: Preferences mappa com.apple.AddressBook.plist fájlját is átmásolod a megfelelő mappába, akkor a másik Mac azt is alapból tudni fogja, hogy melyik kapcsolat volt kiválasztva.
Az AddressBook címtárprogram…
Az Apple átköltöztetési mechanizmusa… (MigrateNow)

Frissítés: Apple Remote Desktop 3.1 (nov 17.)

Megjelent az univerzális Apple Remote Desktop távmenedzselő szoftver első komolyabb frissítése, a 3.1-es változat, amely megannyi fontos újítást tartalmaz döntően a felhasználói igényekre szabva. Így többek között lehetőség van olyan meta csomagok telepítésére (MPKG), amelyek külső csomagokat is meghívnak; javult az egér használata is a megfigyelt gépen, többek között a jobb kattintás funkciói; a mapparendszer legalsó szintjén ("/") elhelyezkedő fájlok elérési problémái is megoldódtak. Emellett az új Apple Remote Desktop már működik az új, Xeon alapú Xserve szerver számítógéppel is.
A frissítés hivatalos lapja…
Az Apple Remote Desktop termékbemutatója…

Mark Newton fényképész és az Aperture (nov 17.)

"Az Aperture-ön jól látszik, hogy fényképészek bevonásával tervezték meg - minden benne van, amit a fotósok használnak, hozzáadva a digitális technika összes előnyével. Abszolút meggyőzött a gyorsasága, hogy mennyire gyorsan lehet vele megnyitni, szerkeszteni, nagyítani képeket akár nagy felbontásban is. És elég egyszerű használni."
Ismerd meg Mark Newton sztoriját…

JBL Radial iPod dokkolós hangszóró (nov 16.)

Az iPod hangszórók sajátos piacán egyedi igények érvényesülnek: minél kisebb méretben, lehetőleg látványos megjelenéssel párosítva a lehető legjobb hangzást kell elérni. A JBL több remek hangszórót készített már az iPodokhoz dokkoló lehetőséggel, mint az On Stage Micro, az On Stage II távvezérlővel, az ébresztőórával szerelt On Time, és most a legújabb csoda, a hangzásában és megjelenésében is lenyűgöző JBL Radial.
A JBL Radial termék bemutatója


iPod élmények repülőgépeken (nov 14.)

Az Apple hat nagy légitársasággal kötött szerződést arra vonatkozóan, hogy a cégek iPod dokkolókat helyeznek el a repülőgépeiken, így az iPod felhasználó kedves utasok képesek lesznek tölteni az iPodokat, illetve az ülések hátába helyezett képernyőkön akár filmeket is nézhetnek, miközben az iPod feltöltődik az utazás során. Az első körben az Air France, a Continental, a Delta, az Emirates, a KLM és a United Airlines kínál iPod csatlakoztatási lehetőséget a gépein, de a jövőben az Apple több társasággal is szeretne hasonló megállapodásra jutni. Az iPodhoz eddig 70.000 kiegészítő termék jelent meg, és jelenleg is piacvezető lejátszó az Egyesült Államokban és világszerte. A termék már szinte minden új autóhoz külön eszköz nélkül csatlakoztatható, és most a termék legnagyobb perifériája akár egy repülőgép is lehet.
Lásd a hivatalos sajtóközleményt!
Az Apple repülőgépeken használható notebook töltője…

JBL Reference 220 fülhallgató (nov 14.)

Az iPod megjelenésével több és több gyártó jelent meg kiváló hangzásúnak talált fülhallgatókkal, amelyek mélyen a fülbe illeszkednek, izolálnak minden külső zajt, illetve a kicsiny hangszórók hangját a fülbe irányozzák, így a külvilág mit sem hall az akár nagy hangerejű zenehallgatásból. A JBL Reference sorozatának 220 számmal jelölt tagja ezen termékek rangsorának előkelő, ha nem legelőkelőbb helyére kvalifikálja magát páratlanul tiszta, zaj- és torzításmentes hangzásával, nagy hangerőn is tiszta megjelenítésével.
Ismerd meg a Reference 220 fülhallgatót és a tapasztalatokat róla!

Raktáron a Trio és a vizor: bőrtokok az iPodhoz (nov 13.)

Megérkezett az országba a Griffin kiváló iPod és iPod nano bőrtokjainak első néhány példánya, amelyekből a MacBolt.hu színek szerint jelentős mennyiséget kínál raktárról. A termékek bőrből (a szürke műbőrből) készültek, és az iPod vagy iPod nano úgy vezérelhető, hogy nem kell kivenni a tokból, és akár övre is csatolható.
Trio bőrtok az iPod nanohoz
Vizor bőrtok az iPodhoz

iMac 24" NVIDIA 7600GT-vel - A választás szabadsága (nov 11.)

A MacBolt.hu egyik legkelendőbb gépe az iMac 24 hüvelykes modell, amelyet az Apple erősebb, NVIDIA 7600GT videókártyával és 256 MB videómemóriával is kínál. Mivel ez a modell sokak érdeklődését felkeltette, az év végéig folyamatosan tartunk belőle raktáron, hogy várakozás nélkül legyen elérhető az erősebb CTO modell, amely az iMac terméklapról már közvetlenül is megrendelhető.
Az iMac terméklap…

Apple mobil gépek asztali módban (nov 11.)

Az Apple mobil számítógépei nem csak önmagukban nyújtanak bámulatos felhasználói élményt, de lecsukva őket monitorra csatlakoztatva akár külső Bluetooth egérrel és billentyűvel használva teljes értékű asztali munkaállomásként képesek üzemelni úgy, hogy a saját kijelzőjük, érintőpadjuk és billentyűik ki vannak kapcsolva.
Bővebben a mobil gépek asztali üzemmódjáról…

10,5 TB-os Xserve RAID? (nov 10.)

Az Apple nemrégiben kibővítette a CTO opciót a Mac Pro munkaállomások és Xserve szerverek esetén a 750 GB-os merevlemezzel való rendelésre, továbbá megjelentette a palettáján a 750 GB-os Apple Meghajtó Modult (ADM). Ezek a lépések arra engednek következtetni, hogy vélhetőleg januárban az Apple az Xserve RAID termékeiben is megjelenteti a 750 GB-os lemezeket, amelyek révén 10,5 TB-ra nő az elérhető maximális kapacitás. Az Xserve RAID azonban még Ultra ATA technológiát használ, így a következő frissítés esetén aktuálissá válhat a termék Serial ATA alapokra helyezése. Az Apple-nek már minden ma kapható terméke Serial ATA alapú, és újabban az SAS technológia támogatása is előtérbe kerül. Az Xserve RAID népszerű termék professzionális videós és fényképész környezetekben, ahol az adatok maximális és redundáns biztonsága alapvető.
Az Xserve RAID termék ma…

Addiction//Átütő teljesítmény Xserve alapokon (nov 10.)

Az Addiction nem egy átlagos produkciós cég: a weblapján a média cégek egy új fajtájának nevezik magukat, amely egyesíti a szolgáltató és produkciós feladatokat a publikálással, animációval és utómunkával. A meggyőző ügyfél listájuk tartalmaz olyan neveket, mint az EMI, az MTV vagy a Virgin. Munkájuk alapvető eszköze egy Xserve fürt számítógépes rendszer, amely kimelkedő teljesítményt nyújt a különleges videós igények teljesítéséhez.
Az Addiction sztorija…



Time Magazin: Az év kütyüje (nov 9.)

A MacBook Pro és az Apple Nike+ iPod Sport Kit is felkerült a jelöltek listájára több más termék mellett a Time Magazin "Gadget of the Year" válogatására, ahol az év legjobb műszaki cikkét választják ki a felhasználók szavazatai alapján. Az Apple minden évben igen előkelően szerepel a hasonló megmérettetéseken innovatív és elegáns termékeivel.
A Time lapja a termékekkel…

Új MacBook Core 2 Duo (nov 8.)

Az Apple frissítette a MacBook termékvonalat, amelynek jegyében Core 2 Duo processzorok jelentek meg a gépekben, illetve nagyobb merevlemezekkel elérhetők a változatlan árú Apple mobil számítógépek. Az Apple a két felső modellben duplázta a memória mennyiségét is. A MacBook két SuperDrive-os modelljébe dupla rétegű DVD-író is került.
Az új MacBook termékcsalád…

Kifutó MacBook Pro-k nagy kedvezménnyel! (nov 7.)

Most igazán olcsón juthatsz kifutó MacBook Pro 15,4 hüvelykes modellekhez a MacBolt.hu-tól. A 2 GHz/80GB/SuperDrive/512 MB/ATI Radeon X1600 128MB magyar billentyűs modell ára mindössze bruttó 483.900 forint, a 2,16 GHz-es 100GB/SuperDrive/1GB/ATI Radeon X1600 256 MB modell ára pedig bruttó 534.000 forint. (A termékek a készlet erejéig állnak rendelkezésre.)
Információk e-mailben a gépek elérhetőségéről…

Power Mac G5 táp visszahívási program (nov 7.)

Az Apple Computer ingyenes visszahívási programot indított a garanciából mostanság kifutó Power Mac G5 dupla magos 2 GHz, dupla magos 2,3 GHz és Quad 2,5 GHz asztali munkaállomásokra, amelyek 2005. október és 2006. augusztus között kerültek forgalomba világszerte. Ezen termékeknél már a garanciaidőben kiugró mennyiségű táp hiba volt tapasztalható, és az Apple némi vizsgálódás után felismerte a termék komponensének szériahibáját, ezért most visszahívja az érintett, meghibásodó tápokat, és ingyenes cserét biztosít akár a garancián túl is, amennyiben a hiba előfordul. Az érintett gépek sorozatszám tartománya:
CK539xxxxxx - CK608xxxxxx
G8539xxxxxx - G8608xxxxxx
YM539xxxxxx - YM608xxxxxx
RM539xxxxxx - RM608xxxxxx
A hiba jelenségek: a gép a bekapcsoló gomb hatására semmit nem reagál, nincs LED aktivitás; vagy a rendszer nem kezd betöltődni az indítógomb lenyomása után. A cserére csak ezen jelenségek valamelyikének ténye mellett kínál módot az Apple, és a hibát szerviznek kell bevizsgálnia. Mivel minőségpolitikai cseréről van szó, a javítás nem minősül garanciás műveletnek, a garanciaidőt nem befolyásolja.
Bővebben a Power Mac G5 táp visszahívási programról…

Xserve távoli menedzselés (nov 7.)

A legkívánatosabb távolsági menedzsment az, amelyet az Apple az Xserve és Xserve RAID termékeihez kínál a Mac OS X Server operációs rendszerbe építve. Újraindítás, távoli adminisztráció a világ bármely, internettel rendelkező pontjáról Etherneten át.
A Server Monitor és Server Admin programok

Aperture bővítmények várhatók (nov 7.)

Az Apple az Aperture 1.5 kiadásával kapcsolatban egy hónapja nem csak látványos újításokat jelentetett meg, de új lehetőséget kínált arra is, hogy más fejlesztők bővítményeket gyártsanak a programhoz. A héten megrendezésre került Photo Plus Expo-n New Yorkban az Apple arról számolt be, hogy eddig több mint 150 megkeresést kaptak arra vonatkozóan, hogy különböző fejlesztéseket szeretnének egyes cégek kiadni a profi fényképész szoftverhez. A felhasználók számára a program tehát bőven tartogat újdonságokat a következő időszakra.
A hír eredetije a MacWorld.com-on…
Az Aperture próbaverzió letöltése…
A MacBolt.hu Aperture terméklapja…
Aperture oktatóanyagok a MacMagazin.hu oldalain…

Próbatétel: MacBook céges bevetésen (nov 6.)

Nacsák Tamás két hétig használta az Apple MacBook mobil számítógépét céges környezetben a Pannon mobilszolgáltatónál, és arra keresett válaszokat, miképpen válik be a termék egy olyan vállalatnál, amely eddig alapvetően PC-s gyökerekből növekedett.
Megjegyzés: a véletlenszerű kikapcsolás hibát az Apple azóta kiküszöbölte szoftver frissítéssel.
Alt+kattintás a PDF fájl letöltéséhez!

MacBolt.hu: Akku rendelés (nov 6.)

A MacBolt.hu kábelek, akkuk és tápok terméklapján belül most egy különálló akkumulátor rendelési oldal jelent meg, hogy egyszerűbb legyen kiválasztani és megrendelni a szükséges tartalék vagy csereakkumulátort azon felhasználók számára, akiknek nem esik bele az akkuja egyetlen csereprogramba sem, de szeretnének egy tartalék vagy csere akkumulátort vásárolni a számítógépükhöz.
Az akkumulátorok listája az oldal alján található meg

Az Intel alapú gépek WPA2 önműködő csatlakozási problémája (nov 5.)

A Mac OS X 10.4.8 frissítést követően a MacBook, MacBook Pro, az Intel processzorral szerelt Mac mini és iMac modellek nem csatlakoznak önműködően a WPA2 titkosítású hálózatokra alvás és újraindítás után. A hiba megoldható, ha a System Prefernces > Network paneljén eltávolítjuk a listázott hálózatokat (Preferred Networks), és azokra újból bejelentkezve ismét hozzáadjuk őket a listához. Ez megoldja a 10.4.8 frissítés előidézte hibát.
A MacBook Pro termékcsalád

Új termék: Táp megoldás repülőutazásokhoz (nov 5.)

A gyakran utazó MacBook és MacBook Pro tulajdonosok számára ideális eszközt adott ki az Apple Computer az Apple MagSafe Airline Power Adapter formájában, amely a repülőgépek speciális konnektorába illeszkedő csatlakozó, és segítségével a működéshez szükséges áramellátás biztosítható a mobil gépek számára akár az egész utazás idejére. Az áramforrás tipikusan a repülőgépek ülései alatt található.
Az Apple MagSafe Airline Power Adapter

Christian Popkes profi fényképész és az Aperture (nov 5.)

Christian Popkes nem egy átlagos fényképész. A tökéletesség megszállott követője példátlan aprólékossággal áll a munkájához. Ezzel összefüggésben szükséges, hogy a társai, a felszerelése és ő maga is a legmagasabb minőségi követelmények szerint teljesítsen. Ennek egyik fontos eleme, hogy munkáját az Aperture program köré szervezi. A barátságos német szakember magát fényképésznek és látvány tervezőnek tartja, és a Német Szabadúszó Fényképész Szövetség tagjaként megannyi cégnek dolgozott már, beleértve több lapot is, mint a GEO, a Stern vagy a Spiegel, illetve több reklámcéget.
Ismerd meg, miképpen dolgozik Christian Popkes!

Piros iPod nano (PRODUCT) RED 8 GB kapacitással is (nov 4.)

A (PRODUCT) Red mozgalom a harmadik világ megsegítését, többek közt az AIDS elleni küzdelmet és más gyógyszerek Afrikába juttatását tűzte ki célul oly módon, hogy különböző cégekkel szerződve azok egy bizonyos termékét kiválasztva és propagálva jutalékot kapnak az eladások után, amit a kitűzött célra fordíthatnak. A termékek fő jellegzetessége a piros szín. Az Apple októberben bemutatta az új, piros színű, 4 GB-os kapacitású iPodját, amelyet most egy újabb modellel, egy 8 GB-ossal egészített ki. Ez a termék is piros színű, és kettőre emeli a 8 GB-os iPodok között elérhető színopciók számát. November 20-tól kapható a MacBolt.hu-nál.
A piros iPod weblapja megrendelési opcióval

Xserve.hu: Xserve technikai leírás (nov. 4.)

Az Apple az új Xeon alapú Xserve számítógépeivel nem kevés olyan új funkciót és képességet mutatott be, amelyek régóta várt részei voltak a szervernek. Az Xserve.hu oldalon most részletesen bemutatjuk az egyes paramétereket, és jól átlátható ábrákkal demonstráljuk a számítógép struktúráját.
Az Xserve technikai leírása



iPod cseregaranciás állásfoglalás (nov. 3.)

A MacBolt.hu a hatályos garanciás jogszabályok alapján ügyfeleit tévesen arról tájékoztatta, hogy az iPod modellek garanciás cseréje esetén újraindul a garancia a termékre. Az Apple Magyarországi Képviselet állásfoglalása alapján ez az állításunk nem felel meg a valóságnak, ezért ezúton nyilvánosan helyreigazítjuk a tévesen közölt információt. A MacBolt.hu továbbá vállal minden, az ügyfeleit érintő anyagi kötelezettséget, amely a téves tájékoztatásból eddig adódott, illetve 90 napon belül, vagy a legkésőbbi cseregaranciás dátum lejártáig adódik.
A közlemény teljes szövege a pontos helyreigazítással

Frissítés: Aperture 1.5.1 (nov. 3.)

Az Appl kiadta az Aperture professzionális fénykép utómunka szoftver 1.5.1-es frissítését, amely 128 MB méretű, és apró frissítséket tartalmaz a programhoz többek közt az iPhoto képtár import, a kulcsszók, a meta adatok, a vízjelek, a lupe, a vágás és az előnézeti képek betöltési teljesítménye terén.
A frissítés hivatalos lapja részletes leírással
Az Aperture termék lapja

Tipp: Rácsra rendezés a Desktopon egyedileg (nov. 3.)

A Mac OS X többféle nézetbeállítási lehetőséget kínál a Desktop esetében, amelyek közül talán legtöbben a szabad, mondhatni rendetlen Desktop opciót szoktuk választani. Ha mégis egyes elemeket sorba, rács elrendezés alapján szeretnénk összepakolni, akkor anélkül, hogy ezt külön beállítanánk (View > Snap to Grid), egyedileg is lehetőség van erre úgy, hogy az elemet az Alma billentyű nyomva tartása mellett megragadjuk. Ezzel a módszerrel a túlontúl teli Desktopokon könnyen rendet lehet rakni, és egy ikon alá tenni egy adott prodzsekt összes fájlját. Ez a rejtett funkció elsősorban a rendetlen felhasználóknak jelent előnyt, akik kismillió fájlt tartanak a Desktopjukon, és látniuk kell maguk előtt a munkát ahhoz, hogy mindent szorgosan elvégezzenek. A Desktopon több rejtett billentyűparancs is működik egyébként: az Alma+Alt álruhát csinál, az Alt másol, a Shiftnek több elem kiválasztásakor van jelentősége.
Nézetbeállítások a Finderben…

Olcsóbb a MacBook és az iMac (nov. 2.)

Az Apple hazai képviselete mérsékelte az iMac és MacBook termékek árát, amely révén még kedvezőbb áron lehet hozzájutni ezekhez a modellekhez. A MacBolt.hu folyamatosan tart raktáron magyar billentyűs MacBook modelleket, és iMac-eket is, amelyekhez a billentyűzet nálunk szériatartozék.
Az iMac termékcsalád
A MacBook termékcsalád

iChat: Csoportok törlése a Buddy Listből (nov. 2.)

Az iChat egy remek képessége a csoportok létrehozásának lehetősége, amely akkor különösen praktikus, ha többtíz vagy többszáz ismerős gyűlik össze, és át akarjuk tekinteni őket, vagy valakit szeretnénk a betűrend kínálta lehetőségekkel előre rangsorolni a listán egy külön csoportban. Egy csoport eltávolítása - kissé ellentmondásosan - az iChat Buddy List (Partner lista) ablak alján lévő plusz jelre kattintva, és ott az Edit Groups… (csoportok szerkesztése) opció kiválasztásával lehetséges. Itt megjelennek a csoportjaink, és a plusz jel mellett egy elem kiválasztásakor a mínusz jelre kattintva eltávolítani is tudunk egy-egy csoportot. Az iChat erre rákérdez az OK gomb lenyomása után is, vagyis kétszer kell megerősíteni a törlés tényét.
Az iChat csoportok használatáról bővebben…

ComputerWorld: Xerve Xeon termékteszt (nov. 2.)

"Már az első ponton azt állíthatom, hogy ez a termék látványos előrelépést jelent az elődjéhez képest, és fantasztikus értéket és nagy teljesítményt egyesít egységnyi méretben. Az Apple nem kevés energiát fektetett abba, hogy a design és teljesítmény egyaránt látványosan növekedjen, miközben a külső megjelenés alig változik, és az új termék kellően vonzó legyen olyan szakembereknek, akik adattömegeket kezelnek."
Ismerd meg Yuval Kossovsky terméktesztjét!
A Xeon alapú Xserve termék

Frissítés: iTunes 7.0.2 és új iPod Software (nov. 1.)

Az Apple apró frissítést adott ki az iPodokhoz, amely révén az iPod nanok jobban együttműködnek a Nike+ iPod Sport Kit nevű termékkel, illetve apró hibák kerülnek orvoslásra. Az iTunes 7.0.2 stabilitási gondokat hivatott orvosolni az iTunes szoftverben.
Az iTunes szoftver lapja
Nike+ iPod Sport Kit az iPod nanohoz

MacBolt.hu: iPod hűségprogram (nov. 1.)

A MacBolt.hu rendkívül nagyra értékeli azon vásárlóit, akik újra és újra vásárlásukkal ismerik el a vállalkozás munkáját. Ennek keretében újabb markáns kedvezménnyel szeretnénk értékelni azon ügyfeleinket, akik már legalább egyszer vásároltak számítógépet a MacBolt.hu-tól.
Az iPod kedvezményünk a következőképpen néz ki:
iPod nano 2 GB :: bruttó 45990 forint
iPod nano 4 GB :: bruttó 57990 forint [beleértve a pirosat is]
iPod nano 8 GB :: bruttó 72990 forint [beleértve a pirosat is]
iPod 30 GB :: bruttó 87900 forint
iPod 80 GB :: bruttó 114900 forint
Az akció 2006. november 20-tól érvényes 2006. december 31-ig, illetve a raktárkészlet erejéig. (A rendelést célszerű időben leadni, hogy fel tudjunk készülni a karácsonyi vásárlásokra.)
iPod termékek és kiegészítők



Korábbi cikkeink
Aktuális hónap | 2007. február | 2007. január | 2006. december | 2006. november | 2006. október | 2006. szeptember | 2006. augusztus | 2006. július | 2006. június | 2006. május | 2006. április | 2006. március | 2006. február | 2006. január | 2005. december | 2005. november | 2005. október | 2005. szeptember | 2005. július-augusztus

©2001-2007. MacMagazin.hu
Oldalletöltések (20020308): 10526906/241463


 




















Klasszikus számok

Üdvözlünk a MacMagazin.hu lapján!
Ez a weblap az Apple technológiával kapcsolatos megoldásokat, oktatóanyagokat, termékeket és lelkes Macintosh felhasználókat ismertet a magyar Mac közösség részére.

Kérdéseidet, ötleteidet, észrevételeidet a következő címre várjuk:

Birincsik József
Email: ijoe@macbolt.hu
iChat: josephbirincsik@mac.com
Telefon: 0670.2650784
.Mac weblap: homepage.mac.com
iWeb honlap: web.mac.com
dotmac.info lap: dotmac.info
Aperture galéria: "Az ősz színei"



Mac OS X magyarítás (külső link)
iTunes 6.0.5 magyarítás (külső link)
Magyar-Angol Szótár
MacTV videocast Apple filmekkel
Cirby rádióinterjúja
iWork '06 CE fontok (letöltés)


Alapvető oktatóanyagok:
Finder és Mac OS X
Spotlight alapismeretek Dashboard alapismeretek Mail levelezőprogram
AddressBook címtár
Safari webböngésző
Safari könyvjelzők
iCal kalendárium
System Preferences
FontBook betűkezelő
Fontkezelés Mac OS X-ben
Nyomtatási ismeretek
Különleges karakterek
Infó ablak (Ikoncsere)
iChat alapismeretek
iChat videócsevegés
A Preview használata
Pages hírlevél készítés
GarageBand alapok
A Dokk
Internet megosztás AirPorton
iTunes Party Shuffle
TextEdit ismeretek

Más gyártók szoftvereiről…
Fetch FTP kliens
Transmit WebDAV kliens
Macromedia Fireworks
BBEdit webszerkesztő
Adobe Photoshop cikkek
Salling Clicker telefonos vezérlő
Acquisition letöltő program
PodUtil dalmásoló az iPodhoz