![]()
![]() | ![]() | ![]() | |||||||||||||||||||||||||||
|
MacWorld találgatások: Új kijelzők, nyolc magos Mac Pro… (dec. 31.)
Egyes források már-már biztosra veszik, hogy az Apple a január 8-án kezdődő MacWorld Expo-n bejelenti az új Apple Cinema Display termékcsaládot, amely a bejelentése óta csak apró panel csere jellegű frissítéseken ment keresztül. A szintén januárra várt iTV termékhez illeszkedne a HDMI bemenetű új kijelző család, illetve a már hivatalosan is kifutott iSight webkamera termékvonal miatt aktuális a kijelzők beépített kamerával való felszerelése is. A várakozások szerint 20-24-30 hüvelykes kijelzők lesznek fényesebb panellel, de egyes lapok 50 hüvelykes kijelző tervekről is tudni vélnek. A Mac Pro termékvonal frissítését azzal hozzák összefüggésbe, hogy az Intel négymagos Xeon processzorai a közelmúltban a piacra kerültek, így az Apple duál-processzoros gépei akár nyolc magot is tartalmazhatnak majd. Az Apple telefonról, új, érintőképernyős iPodokról szóló pletykák kevésbé erősek, mint a karácsony előtti szezonban, amikor pedig egyáltalán nem volt aktualitásuk. Többen várnak új, Core 2 Duo processzoros Mac miniket is, hogy a teljes termékvonal 64-bitessé válhasson. Január 8-án este mindez kiderül. Az Apple kijelző termékcsalád ma… MacBook Pro: Tizenhét hüvelykes álom (dec. 30.) Az Apple a 2006. őszén bemutatott, 2,33 GHz-es Intel Core 2 Duo-s MacBook Pro 17" mobil gépének összeállításakor nem spórolt semmivel sem: a gyorsabb és jobban optimalizált rendszert erős alapokra helyezte. Az alap kiszerelésben 2 GB-nyi memória gyakorlatilag azt a képességet nyújtja, hogy a gépre a megvétele után egyetlen forintot sem kell költenünk. A merevlemez 160 GB-os, így aki egy PowerBook csúcs modellt használt, most érzékelheti az előrelépést a 120 GB-os maximumról. Az új MacBook Pro az első olyan Intel alapú számítógép, amely nem csak utoléri a PowerPC alapú gépek minden vonzó tulajdonságát, de végre előre mutat és túl is lép elődein.
A MacMagazin.hu MacBook Pro 17" terméktesztje… Apple termékek az Amazon.com listái élén; Lassúra terhelt iTunes Bolt (dec. 29.) Alig futott le a karácsonyi szezon, a piaci elemzők máris statisztikák tömegével árasztják el a szakmát figyelőket: ebből kiderül többek között, hogy az Apple karácsonykor több iPodot adott el, mint amire számított, az iTunes Bolt a tavalyi forgalom 413%-át bonyolította, és többször le is lassult emiatt, ráadásul az Amazon.com vásárlási listáin is előkelő helyet foglaltak el az Apple termékek. Az MP3 lejátszók listáján az első 10 helyen hatféle iPod szerepelt, köztük az első helyen is az Apple lejátszója végzett, a mobil gépek palettáján a három MacBook került az élre, míg az asztali gépeknél az iMac-ek mellett egy Mac mini konfiguráció uralta az eladásokat. (A csúcs eladási lista 43%-át uralta így az Apple karácsonykor az Amazonon.) Vásárlás az iTunes Boltból Magyarországról… iTunes Bolt: 84%-os forgalom élénkülés (dec. 29.) Bár az év folyamán többen beszéltek arról, hogy a digitális zenei forradalom lelassul, az iTunes Bolt éves forgalma az egy évvel korábbihoz 84%-kal élénkült, ami igen markánsnak mondható. Az Apple az idei évben megjelentette a filmek és sorozatok letöltésének lehetőségét a zenék, hangoskönyvek és videóklipek mellett, amely növeli a vásárlások átlagos értékét, hiszen egy film nagyjából annyiba kerül, mint egy teljes album. Az Apple az év folyamán sorozatosan ellenállt a zeneipar áremelési törekvéseinek, és a film eladások meggyőző ütemével éri el, hogy több és több stúdió filmjei válnak elérhetővé ebben az elegáns vásárlási formában.
Az iTunes Bolt használatának rövid leírása… Vásárlás az iTunes Boltból Magyarországról… Minden MacBook raktáron (dec. 27.) Az év végére még egy komolyabb adag MacBook szállítmányt küldött az Apple a hazai piacra, így mindegyik modell raktárról érhető el. A MacBook termékcsalád Intel Core 2 Duo processzorral… iPod hangfal piaci érdekességek (dec. 27.) Bár az iPodhoz megszámlálhatatlan mennyiségű hangfal vált elérhetővé az öt éves pályafutása alatt, a piac mégis eléggé furcsán alakult az utóbbi időszakban: a hangszórók népszerűségi listájának első helyén a Bose SoundDock áll az amerikai piacon 15% körüli részesedéssel, két másik szereplő után a negyedik helyen áll az Apple iPod Hi-Fi terméke, amely lényegesen később jelent meg a piacon, mégis erős részesedésre tudott szert tenni (8%). Bár a két gyártó részesedése nem éri el a 25%-ot, az iPod hangszórók piacának profitjából több mint 50%-ot fölöznek le. A Bose ezen a téren is az első helyen áll, az Apple pedig e téren közvetlenül utána a második. Bár sokan eleve kudarcra ítélték az Apple drága iPod Hi-Fijét, úgy tűnik, működik a stratégia, hiszen ezen a magas áron is képes versenyképes profitra szert tenni a cég. (Az Apple közben a weblapján állást hirdet hangtechnikai tervezőnek, így elemzők elképzelhetőnek tartják a komolyabb hangtechnikai piaci részvételt is.) iPod kiegészítők és hangszórók a MacBolt.hu oldalán… iPod Hi-Fi termékteszt a MacMagazin.hu-n… Két új játék az iTunes Boltban iPodra (dec. 26.) Az Apple a legutóbbi iTunes Bolt bővítés során - amely minden kedden aktuális - az EA Games két új játékával bővítette az iPodra elérhető termékek listáját: a Royal Solitaire és a Sudoku logikai és kártyajátékok révén immáron tizenegyre bővült az iPodra elérhető játékok sora. Mindkét játék kiválóan játszható az iPod kezelőfelületén. Egyaránt 4,99 dollárért vásárolhatók meg az amerikai boltból.
Az iTunes Bolt használatának rövid leírása… A játékok futtatására is alkalmas iPod termékcsalád… Játékok az iPodhoz az iTunes Boltban… [külső link] Future Cut Productions és Lily Allen első albuma (dec. 26.) Lily Allen az első olyan előadó, aki kizárólag az internetet használva került fel a slágerlistákra: az interneten ismertté válva alakított ki keresletet a zenéje iránt, és manapság már igen keresett előadó más médiumokban is. Az Apple technológia alapvető szerepet játszott a sikerében, hiszen a Future Cut Productions kis stúdiója Power Mac G5 és Logic Pro segítségével alkotta meg az album nagyobb részét, köztük az iTunes-ban is legsikeresebb Smile című dalt. A profi Mac-ek, az iTunes, az iPod és a Logic Pro jóvoltából az Apple-nek egy teljes zenei piacot lefedő rendszere áll rendelkezésre: "Mac-en alkotunk, az Apple programját használjuk, az iTunes boltban értékesítjük a zenénket, és az iPodon hallgatjuk."
Ismerd meg a Mac alapú audió stúdió munkáját… A királynő beszéde podcast formában (dec. 25.) A történelem során először egy uralkodó beszéde podcastként is elérhetővé vált 2006 karácsonyán, amikor is II. Erzsébet brit királynő ünnepi beszédét nem csupán a szokásos médiumok formájában tette közzé a BBC, hanem az interneten podcast formában is elérhetővé vált a beszéd. A podcasting néhány éve indult hódító útjára, és komoly löketet kapott akkor, amikor az iTunes Boltban megjelentek a podcastok, illetve az iPod is képessé vált lejátszani ezeket a formátumokat. Mi az a podcasting? Magyar nyelvű Almalap podcast az iTunes Boltban… [külső link]
Prémium karácsonyi ajándék: Go+Play raktáron (dec. 21.) Elsőként az országban a MacBolt.hu boltjába megérkezett a Harman/Kardon csúcskategóriás iPod hangfala, a bemuató termékként már óriási sikert aratott Go+Play, amely nagyjából az iPod HiFi árszínvonalán egy páratlanul briliáns hangzást nyújt, és nem mindennapi megjelenése páratlanul átgondolt formatervezés eredménye. A termék meghallgatható és már meg is vásárolható a VI. kerület Felsőerdősor utca 16-18-ban lévő boltunkban.
A Harman/Kardon Go+Play hangfal… Rex: iMac 24" takaró (dec. 21.) A MacBolt.hu-tól elsőként megvásárolható a kimondottan a 24 hüvelykes iMac számítógépekre készült, kiváló minőségű takaró, a Rex termék, amely egy ajándék billentyűtakaróval is kiegészül. A termék tökéletes védelmet nyújt az iMac-nek éjjelre, remekül óvja a portól, mi több, jól is mutat. (A terméklap rövidesen elérhető.) A 24 hüvelykes Rex iMac takaró megvásárolható a MacBolt.hu-tól… Biztonsági frissítés 008 (dec. 19.) Az Apple kiadott egy biztonsági frissítést, amely az elmúlt hetekben felmerült QuickTime és Quartz biztonsági hiányosságokat hivatott orvosolni, és ajánlott minden felhasználónak. A frissítés a Quartz Composer és a QuickTime for Java bővítményt érinti, és mindössze 1,8 MB a mérete. A Software Update mechanizmuson keresztül letölthető. A frissítés hivatalos lapja… Akció: iPod 80 GB ajándék iPod Camera Connectorral (dec. 19.) ![]() Az év végéig minden iPod 80 GB és iPod U2 modell mellé ajándék iPod Camera Connectort terméket kapnak ajándékba a MacBolt.hu vásárlói. Az iPod kedvezményes ára bruttó 120.000 forint, az iPod U2 99.000 forintért elérhető. Az iPod termék lapja… Az iPod Camera Connector termék lapja… MacBook Core 2 Duo raktáron (dec. 18.) Megérkeztek az országba az első MacBook Core 2 Duo modellek, amelyek keddtől átvehetők a MacBolt.hu-nál. Mindegyik modellből számottevő mennyiség érkezett, és raktárról elérhetők a termékek. A MacBook Core 2 Duo modellek… Ajándék hangminták podcast készítéshez .Mac tagoknak (dec. 18.) Az Apple a .Mac szolgáltatás előfizetői számára egy podcast publikáláshoz hasznos hanganyag csomagot állított össze és tett ingyenesen hozzáférhetővé a www.mac.com oldalon. A különböző műfajok szerint csoportosított hangok megannyi, máshol nem elérhető hangot tartalmaznak kifejezetten podcastok készítéséhez, csak a .Mac előfizetőknek. A letöltött DMG fájlokat kicsomagolva a tartalmukat a Macintosh HD: Library: Application Support: GarageBand mappába kell telepíteni, majd a GarageBand programban a Loop Browserben kiválasztva máris használhatók az új szerzemények. Töltsd le az ingyenes csomagot!
Harman/Kardon Go+Play - A legjobb iPod hangszóró (dec. 17.) A termékre kiírt Harman/Kardon felirat tanúskodik arról, hogy a gyártó vállalja azt a hangzásélményt, amit a terméke nyújt, méghozzá jó okkal. Az iPod hangszórók sajátos piacának új tendenciája nem a kicsi méret, de kompromisszumokkal teli gagyi hangzás elérése, hanem az, hogy letisztult formákkal, fémes elemekkel, iPodokat idéző színekkel lehetőleg a minőségi hangzás és az elérhető legvonzóbb kicsi forma valósuljon meg. A Harman/Kardon Go & Play ennek az irányvonalnak a képviselője: a hangzása nem csak élvezhető mélyeket, erőteljes közepet és magabiztos magas hangokat nyújt félelmetes hangerő mellett, de meglepően jó tere is van. Bár nagyobb, mint a legtöbb dedikált iPod hangszóró, a hangzását hallva és praktikus kezelhetőségét tapasztalva a termékkínálat végigjárását követően a benyomásunk az lesz: a verseny lezárult, ez a termék a nyerő.
A Harman/Kardon Go+Play hangfal… Megjelent a CIPO 2007 program (dec. 16.) Rengeteg újdonsággal megjelent a CIPO 2007, a nagysikerű CIPO számlázó program 2007-es kiadása. Megújult felhasználói felület, spot-light keresés a számlákra is, termékadatbázis bővítés és módosítás adatimporttal, termékadatbázis export, árlista készítés termékcsoportonként, szállítólevél kezelés, csak néhány a sok újdonság közül. A CIPO 2007 már nem csupán számlázó program. Két vadonatúj modulja (szállítói rendelés és szállítói számlák) a beszerzések intézését, nyilvántartását is elvégzi. Sőt az összehasonlító kimutatások segítségével a nyitott rendelés állomány (backorder) vagy az aktuális árukészlet is ellenőrizhető, kilistázható. Az alapprogram ára 33.000 Ft + áfa, a modulok pedig 11.000 Ft + áfa áron elérhetők. A CIPO 2007 szoftver… MacWorld 22. Eddy díjak 2006 (dec. 14.) A MacWorld magazin minden évben többszáz termékről ír beszámolót, értékelést, beleértve az Apple legújabb termékeit, és más gyártók kiváló szoftver vagy hardver megoldásait, kiegészítőit. Az Eddy díjakat kiérdemlő termékeket az ősztől kezdődően gondolják át a szerkesztők, hogy az év végére a lehető legjobb és legobjektívebb listát állítsák össze. A díjakat a 2005. november 1. és 2006. november 1. között kiadott termékek köre kaphatta meg most. Ennek eredményeképpen az első helyre a 24 hüvelykes iMac került, amely a MacWorld szerint minden idők legjobb asztali számítógépe. (A termék páratlan sikert arat a magyarországi közönség előtt is, és a MacBolt.hu legtöbbet értékesített modellje.) A második helyen az Adobe After Effects program új verziója végzett, amely videós effektusok és sík képekből alkotott kamera mozgások szerkesztésére kiváló, remekül együttműködik az Apple Motion és Final Cut Pro alkalmazásaival. A harmadik helyre az Aperture szoftver 1.5-ös verziója futott be.
A teljes lista a MacWorld lapján tekinthető meg a termékekhez kapcsolódó revüvel együtt… Az iMac termékvonal lapja a MacBolt.hu-n… Az Aperture termék lapja a MacBolt.hu-n… Megérkezett: iTalk Pro hangfelvevő (dec. 13.) Megjött a legkívánatosabb iPod kiegészítő a videó lejátszós, fotós és negyedik generációs iPod modellekhez: az iTalk Pro hangfelvevő és hangbemenet megoldás, amelynek a segítségével mindennél egyszerűbben alakíthatjuk az iPodunkat sztereó diktafonná, illetve köthetünk rá sztereó mikrofont hangfelvétel céljából, vagy közvetlenül digitalizálhatjuk az erősítőre kötött lemezjátszónk öreg muzsikáit, esetleg kazetták szalagjait. A termék raktárról megvásárolható a MacBolt.hu-tól bruttó 12900 forintos áron. Ismerd meg az iTalk Pro terméket… iTunes Bolt: A legjobb dalok 2006-ban (dec. 13.)
Milyen volt 2006? Ha zeneileg erről valaki beszámolhat, az az iTunes Bolt! A világ legnagyobb internetes zenei adatbázisa több tízezer új dallal gazdagította a tárát ebben az évben is, és ami igazán objektívvé teszi a válogatást, az a lehetősége a boltnak, hogy egyenlő megjelenést biztosít egy kis független zenésznek, és a nagy kiadói áttérrel rendelkező sztároknak is. Így a Goo Goo Dolls, Evanescence, Placebo és más hatalmasok mellett megannyi új előadó is felkerült arra a listára, amely az év legsikeresebbjeit tartalmazza azok számára, akik be akarják pótolni az év végén, amit az év közben kihagytak volna. A MacBolt.hu hűséges ügyfelei 2006. nyara óta folyamatosan lehetőséget kapnak arra, hogy az iTunes Boltból zenéket és filmeket vásároljanak. 2006 legjobb dalai az iTunes Boltban… Az iTunes Bolt használata… iTunes kártyák a vásárláshoz… iPod a világűrben is (dec. 13.)
Az Európai Űrhivatal (EAS) asztronautája, Thomas Reiter, a 14-es expedíció repülési mérnöke nem csak az űrben használatos felszerelését vitte magával, mint optikák és egyéb remek kiegészítők, amik a munkájához kötődnek, hanem egy iPod készüléket is, amely a világűrben is kiváló szolgálatot tesz a pihenőidőben való tartalmas kikapcsolódáshoz, a könnyebb álomba merüléshez. Az iPod termékek és kiegészítők lapja… Frissítés: Aperture 1.5.2 (dec. 12.) Az Apple 129 MB-os frissítést adott ki az Aperture programhoz, amely apró hibákat hivatott javítani a professzionális fotó utómunka szoftverben. Ezen újítások érintik a nyomtatás, az okos albumok, a vízjelek kezelése, a bélyeg eszköz, a képek exportálása és a verziók témakörét a programon belül. A frissítés ingyenesen letölthet a Software Update-en keresztül az Aperture felhasználók számára. Az Apple bővítette a támogatott fényképezők listáját is, amely így kompatibilitást biztosít több Canon fényképező, a Nikon D80 és a Pentax *ist DS modellhez is. A frissítés hivatalos angol nyelvű lapja… Disk Utility: Kódolt lemezképek (dec. 12.) Kevés rosszabb dolog történhet annál, mintha ellopják valakinek a számítógépét. Ami talán ennél is kellemetlenebb lehet, ha a géppel együtt a rajta lévő értékes adatok is illetéktelen kezekbe jutnak védtelenül. Azok számára, akik értékes adatokat tárolnak a számítógépükön - fontos dokumentumok, folyamatban lévő munkák -, alapvető szempont, hogy egy kellemetlen rablás nyomán a gépen lévő adatok ne kerülhessenek illetéktelen kezekbe, ne legyenek használhatóak. A Disk Utility program segítségével kódolt lemezképet hozhatunk létre, amelyet akár rendszeresen archiválhatunk, és amelyhez jelszó nélkül képtelenség hozzáférni. Kódolt lemezképek létrehozása a Disk Utility-vel… Trixie & Peanut kisállat ruhabolt Mac alapokon (dec. 10.) A Trixie & Peanut kisállat ruhabolt csapata a kezdetektől fogva Mac-en dolgozik, és a bolt látványának meghatározó elemei az iMac számítógépek, amelyek a weblap készítésében is alapvető szerepet játszanak. A New York-i bolt minőségi és funkcionális kisállat divatcikkei révén látványos sikert produkált az elmúlt hat év folyamán, és sikerük alapelemének tekintik az iMac gépeiket. Ismerd meg a Trixie & Peanut sikerének sztoriját… Termékteszt és bemutató: JBL Reference 420 fejhallgató (dec. 8.) ![]() A Magyarországra érkezett első JBL Reference 420 fejhallgatót a 220-as márkatárs lenyűgöző hangzásán felbuzdulva a JBL jóvoltából elsőként próbáltuk ki. A minőségről talán a legjobb bizonyosságot az a tény szolgáltatja, hogy az első példányt többé nem is adtuk vissza. :) Cikkünkben a témában szakértő Absolute HiTSPACE véleményét is kikérve foglaltuk össze benyomásainkat, tapasztalatainkat az új, iPodokhoz illeszkedő, kiváló hangzású és ragyogó megjelenésű multimédiás fejhallgatóról, a JBL multimédia termékcsalád új tagjáról. Az első magyar nyelvű JBL Reference 420 termékteszt… Tipp: A dokk áthelyezése egérrel és billentyűvel (dec. 7.) Azon felhasználók, akik nem szeretik elrejteni a Dokkot, gyakran szembesülnek azzal a problémával,hogy a képernyő alján éppen útban van… Máskor viszont kényelmesebb ott keresni, és az áthelyezés a System Preferences-ben nehézkes, hiszen külön programot kell indítanunk. Az Apple azonban nem egy, hanem négy megoldást kínál erre a problémára. A legegyszerűbb, hogy a Shift billentyű lenyomása mellett rákattintunk a Dokk jobb oldali részén lévő fekete vonalra, és a Shift nyomva tartása mellett a Dokkot jobb vagy bal oldalra rendezzük. Egyszerű húzással elrakhatjuk a Dokkot így. A harmadik opció azoknak kedvez, akik szeretik a környezetfüggő menüket: ők szintén a Dokk jobb oldali részén lévő fekete vonalra Control kattintva (vagy jobb-kattintva Mighty Mouse esetén) tudják áthelyezni a Dokkot a Postition On Screen… menüpont almenüinek használatával. Akik a menükben érzik jobban magukat, az Alma menü > Dock pontjában tudják állítani a Dokk pozícióját, hogy az a képerny alján, jobb vagy bal oldalon helyezkedjen el. A MacMagazin.hu Dokkról szóló cikke… Az AAC formátum előnyei (dec. 6.)
A kiváló teljesítménye és minősége révén az Advanced Audio Coding (ACC) a magja az MPEG-4, 3GPP és 3GPP2 média szabványoknak, és alapvető választás az internetes, vezeték nélküli és digitális műsorszórásoknak. Az AAC kisebb fájlméretűre tömöríti jobb minőségben a hangokat, mint a korábbi formátumok, többek között az MP3, és a tömörítés mellett a tömörítetlen CD minőséget kínálja. Ismerd meg a Dolby Laboratories audió formátumát, az AAC-t! Akvizíció: Az Apple-é a Proximity (dec. 4.) Némi szünet után az Apple ismét céget vásárolt: a Proximity nevű cég az Artbox videó tartalom menedzselő programot fejlesztette, amely az állományok rendszerezésében ért el látványos eredményeket. Az Apple a Proximity intellektuális tulajdonát is megvásárolta az akvizícióval, ahogyan azt néhány éve több kis céggel tette, mielőtt piacra dobta volna teljeskörű videós csomagját, a Final Cut Studiot. A mostani vásárlás a Final Cut Studio és az Xsan szakirányú összekapcsolásának továbbfejlesztésében játszhat kiemelkedő szerepet, mivel az Apple következő nagy piaci hódítása ezen a területen van kibontakozóban. A hivatalos sajtóközlemény az Apple.com-on MacBolt.hu: Decemberben tovább vagyunk nyitva (dec. 3.) Decemberben minden hétfőn és csütörtökön hosszított nyitva tartással várjuk vásárlóinkat a PontMac boltban, amely Budapest VI. kerületében, a Felsőerdősor utca 16-18. szám alatt található, és számottevő Apple, JBL és kiegészítő raktárkészlet várja az érdeklődőket. A vásárlás mellett számos demó terméket ki lehet próbálni, illetve szívesen nyújtunk technikai tanácsokat is korábbi ügyfeleinknek. (Hétfő, csütörtök: 11-21 óráig; kedd, péntek: 11-19 óráig)
Szeretettel várunk minden érdeklődőt! 250 eladott SoundSticks, 0 garanciás hiba (dec. 2.) Amikor az Apple formatervezője összefog a világ legnagyobb hangtechnikai cégével egy multimédiás hangszórószett megalkotására, akkor nem mindennapi eredmény születik: így jelent meg a piacon éppen hat éve a Harman/Kardon SoundSticks termék. A MacBolt.hu ez alatt a hat év alatt nem csak az első hazai termékre tett szert, de immáron több mint 250 darabot értékesített a SoundSticksből, ami kiemelkedő számnak mondható multimédiás hangfalak terén. A termék még egy roppant meggyőző vonása, hogy a 250 darabból egyetlen példány sem hibásodott meg a két éves garanciaidő alatt. A Harman/Kardon SoundSticks termék weblapja… Michael Zagaris: profi eseményfotós Aperture alapokon (dec. 2.) Kevés olyan fényképész van, aki meg tudja örökíteni a drámát, örömöt és nyers erőt, amit egy-egy sportoló a pályán átél. Michael Zagaris egyike a kevésnek, aki professzionális fényképész karrierjét éppen az efféle témák dokumentálására építette. Zagaris amolyan kulisszák mögötti fotós, aki a játéknak egy igazi bennfentes tudósítója.
Ismerd meg Michael Zagaris sztoriját… Intel Mac-ek: AirPort csatlakozási hibák (dec. 1.) Az utóbbi időszakban egyre több Mac felhasználónál jelentkeztek kizárólag az Intel alapú gépekre jellemző hibák, elsősorban AirPort Extreme, kisebb számban AirPort Express bázisok esetében csatlakozással, illetve újracsatlakozással kapcsolatosan. A tipikus hiba az, hogy a gép nem látja a hálózatot, ami pedig ott van és tökéletesen működik. Miután ellenőrizted, hogy az AirPort bázison a lehető legfrissebb firmware található, a MacFixit.com oldal a következő tippet javasolja, amelyet csak saját felelősségre célszerű elvégezni (kipróbáltuk, nem okozott hibát, de célszerű az elővigyázatosság): a Macintosh HD: Library: Preferences mappában található egy System Configuration mappa. Ha a felvázolt hibák jelentkeznek, célszerű lehet ezt a mappát letörölni a gépről, majd újraindítani a Mac-et. Ekkor a rendszer újból létrehozza ezt a mappát, remélhetőleg a megfelelő beállításokkal. (A hiba nagyon gyakori átköltöztetett rendszerek esetében - migráció -, illetve a legutóbbi biztonsági frissítés nyomán védett hálózatok esetében.) A MacMagazin.hu AirPort technológiával foglalkozó száma… A MacFixit.com cikke a témában részletes információkkal és megoldásokkal… DivX for Mac 6.6 kodek és átalakító program (dec. 1.) A legújabb frissítés nyomán a DivX lejátszás zökkenőmentesebben megy a régebbi gépeken, HD támogatást kapott a kodek, a fájlok átalakítása QuickTime kompatibilis formátummá pedig sebesebbé válik a több maggal rendelkező és a duál processzoros rendszereken. A szoftver támogatja az 1080i méretű HD anyagokat, csökkenti a kódolási zajokat a hangban, és kétszeresen ellenőrzött kódolási opciót is kínál. A szoftver lapja a VersionTracker.com oldalon… Elfelejtett jelszók felkutatása a kulcskarikán (dec. 1.) A Mac OS X egyetlen, jelszóval védett helyen tárolja az elmentett jelszóinkat, mégpedig a Keychain Access nevű programban. Ez azért is nagyon hasznos, mert ha elfelejtünk egy jelszót, elég hozzá az adminisztrátori jelszavunk, és a Keychain Access programmal ki tudjuk íratni a képernyőre az elfelejtett belépőt. Ehhez csak ki kell választani a Keychain Access-ből az adott jelszót, és kettőt kattintva rá a megnyíló ablakban a Show Password opciót kipipálva adminisztrátori hitelesítés után láthatjuk az adott tartalom jelszavát.
A Mac OS X kulcskarika kezelő programja, a Keychain Access…
Korábbi cikkeink
|
![]() ![]() ![]() ![]() ![]()
| ||||||||||||||||||||||||||||
|
Klasszikus számok Üdvözlünk a MacMagazin.hu lapján! Ez a weblap az Apple technológiával kapcsolatos megoldásokat, oktatóanyagokat, termékeket és lelkes Macintosh felhasználókat ismertet a magyar Mac közösség részére. Kérdéseidet, ötleteidet, észrevételeidet a következő címre várjuk: Birincsik József Email: ijoe@macbolt.hu iChat: josephbirincsik@mac.com Telefon: 0670.2650784 .Mac weblap: homepage.mac.com iWeb honlap: web.mac.com dotmac.info lap: dotmac.info Aperture galéria: "Az ősz színei"
Almalap podcast (külső link) Magyar-Angol Szótár MacTV videocast Apple filmekkel Cirby rádióinterjúja iWork '06 CE fontok (letöltés)
Alapvető oktatóanyagok: Finder és Mac OS X Spotlight alapismeretek Dashboard alapismeretek Mail levelezőprogram AddressBook címtár Safari webböngésző Safari könyvjelzők iCal kalendárium System Preferences FontBook betűkezelő Fontkezelés Mac OS X-ben Nyomtatási ismeretek Különleges karakterek Infó ablak (Ikoncsere) iChat alapismeretek iChat videócsevegés A Preview használata Pages hírlevél készítés GarageBand alapok A Dokk Internet megosztás AirPorton iTunes Party Shuffle TextEdit ismeretek Más gyártók szoftvereiről Fetch FTP kliens Transmit WebDAV kliens Macromedia Fireworks BBEdit webszerkesztő Adobe Photoshop cikkek Salling Clicker telefonos vezérlő Acquisition letöltő program PodUtil dalmásoló az iPodhoz | |||||||||||||||||||||||||||||