A narkolepsziájától eltekintve is szánalmas olasz, a lelkes anya és idegőrlő lánya, a tökátlagos család, a gonosz, ám lúzer testvérpár, a merev jogász és a szexis, de bekattanásra időnként hajlamos szőke... ennek a gárdának kellene kitöltenie a filmre szánt 112 súlyos percünket. A filmre szánt idő idegesítően lassan telik, közben a történet hat szála már-már kaotikus elegyet alkot, míg a vásznon dúl az ízléstelenség és elszabadul az útszéli humor (pl. az átültetésre szánt szív elvesztése, a tehén esete a léghajóval). Valamivel jobban hat a náci Barbie-múzeum és időnként a töketlen testvérpár szerencsétlenkedése. Nagyon kevés!

      Pedig a rendező, Jerry Zucker már jópárszor letette névjegyét a sikeres rendezok klubjában: Ghost, Az első lovag, Airplane-sorozat, Csupasz pisztoly-sorozat. Filmjei között találunk elgondolkodtatót és érzelmeset, de legtöbbször rekeszizmaink alapos megdolgozására fókuszált alkotásaiban. A komédialegendává avanzsált Csupasz pisztoly-széria talán a legjobb példája annak, hogy ha Jerry Zucker összeszedi magát, a kasszasiker garantált. Ez a sorozat most nemcsak hogy megszakad, de a rendező zuhan is egy nagyot az értő néző szemében. Már ha értő néző hajlandó jegyet váltani egy ilyen szintű vígjátékra…

Szóval itt van nekünk Rowan Atkinson és John Cleese, mindketten az ún. angol humor jeles képviselői, előbbi Mr. Bean-ként, utóbbi a Monty Python-vonulat egyik alapítójaként vált világhíruvé. Whoopi Goldberget bizonyára nem kell bemutatni; az Apácashow-t (1992 és 1993) említve mindenkinek ő ugrik be, de aki az Észvesztőből (1999)emlékszik rá, egy másik oldaláról is megismerhette Bill Clinton kedvencét. Jon Lovitz és Cuba Gooding Jr. is ismert komédiások, Lovitzránézésre is röhejes jelenség, Gooding pedig idétlen mimikájával hengerel. A film ütős, tényleg jól felépített poénjai a Pear családnakjutottak, így Jon Lovitz, az apuka válik a vígjáték legnagyobbat alakító szereplőjévé. A szerencsétlen családapa és enyhén papucsférj beszólásai és a veterán jelenet még a legkomorabb emberből is hahotázást csalhat elő, már ha hajlandó közben elnézni a többi szereplő szánalmas vergődését a filmvásznon. Cleese még a másik lehetséges megmentője a filmnek, ő ki is tesz magáért tisztességgel. Atöbbiek kritikán aluliak. Próbálkoznak-próbálkoznak, de jeleneteikben túlteng az olcsó humor és a filmes panelek hada. Összefoglalva: a "szerződtessünk le tucatnyi kedvelt színészt, aztán majd lesz valahogy" koncepció kártyavárként omlott össze; ne csodálkozzunk tehát, ha a nézőtéren szórványos horkolás vagy csalódott elvándorlás avisszajelzés. Közben persze fel-felharsan a kitörő nevetés is - van kb. 6 valóban jól megszerkesztett poén 112 perc alatt. Szép teljesítmény egy ekkora neveket felsorakoztató csapattól!

      Úgy érzem, ez a film nem ér annyit, hogy moziban nézze meg a kicsit is igényes, jó vígjátékokon nevelkedett filmkedvelő. Esetleg a kamarában, de ott is csak végszükség esetén, ha végképp nincs mit csinálnia aznap, vagy ha mindenképp ki akarja dobni a pénzét az ablakon. Javaslom, várjuk meg, míg kijön a film videón, de akkor sem maradunk le semmiről, ha csak két-három év múlva, a mozicsatornán szembesülünk a ténnyel: szánalmasan gyenge film az Üldözési mánia.