Itt azonban nem a mi kezünkben van a távirányító, ki vagyunk szolgáltatva az alkotóknak. És ők bizony nem kapcsolják ki! Sőt, vadul kergetnek minket egyik csatorna világából a másikba. A film lényegében kiútkereső kapcsolgatás a képzeletbeli távirányítóval. Valaki megint meglovagolta az Elvis-kultuszt. Viva Las Vegas?

Első filmjéhez a nagy Tarantino-hívő hírében álló Lichtenstein nívós sztárgárdát állított össze. Mondhatni, repülőrajtot vett a nagyfilmes világban. Mondhatni... A jól csengő nevek hallatán sokan voltunk vele úgy, hogy ez biztos nem lehet rossz mozi. Kevin Costnert senkinek sem kell bemutatni. Jópár szerepben bizonyította már, hogy a pályán a helye (Robin Hoodként szerezte talán a legtöbb szimpatizánsát). Kurt Russell arca is valószínüleg sokaknak ismerős - még ha nem is emlékszünk annyi év után biztosan, hogy ő Tango vagy Cash volt-e. Courteney Cox már fél lábbal kint a Jóbarátokból, Monica szerepe lassan a múlté lesz. Amennyire ott az agyunkra ment pedantériájával, legalább annyira üde színfoltja ő ennek a filmnek. Kifejezetten örültem, hogy végre egy merőben más szerepkörben láthattam. Emlékezhetünk, megfordult ő már Jim Carrey oldalán az Ace Ventura 2-ben is - ez a mostani felbukkanása szerencsére mélyebb nyomokat hagy maga után.

      Las Vegasban tetőfokára hág az Elvis-találkozó hangulata, a rengeteg imitátor tombolva tiszteleg a Király emléke előtt. Öt fickó azonban nem fellépni jött a kaszinókba, tisztelegni pedig még kevésbé. Köztük van Murphy (Kevin Costner) és Michael (Kurt Russell). Gitártokjaikban puskákkal, fejükben rablási tervvel sétálnak át a tömegen. A pénz megszerzése a vártnál kissé véresebben zajlik le, de az akció sikeres; egy helikopter segítségével lelépnek a zsákmánnyal. Michaelnek ez volt az utolsó bulija. Szeretne már becsületes ember módjára élni, de Murphy és a pénz hívó szavának nem tud ellenállni. Murphyt a börtönből ismeri, öt kellemes évet töltöttek közös cellában. Nem csoda, ha egymás gondolkodásmódját az utolsó rezzenésekig ismerik. A Kevin Costner megformálta pszichopata Murphy érdekessége, hogy Elvis el nem ismert fiának vallja magát. ő szervezi meg a kaszinórablást, az akció végeztével pedig szeretne eltekinteni az osztozkodástól. Lesöpri a színről a társakat, de Michaellel nem sikerül végeznie. Fél lépéssel Murphy előtt járva menekül Michael államhatárokon át, oldalán a kisvárosból elvágyódó Cybillel (Courteney Cox). A helyzetet itt-ott színezik olyan apróságok, pl. hogy Cybill kisfia enyhén kleptomán. Ezzel együtt indul a hajsza: fogd a pénzt, a nőt, a gyerekét, rázd le egykori cellatársad és fuss...

      Ugye, hogy nem is hangzik rosszul az alapfelállás? Csakhogy a filmet átlengi a ritmustalanság. Az alkotás egy animációs harci jelenettel kezdődik, amit westernes hangulat követ, majd átcsap romantikusba, az pedig könnyed, faldöngető szexjelenetbe, hogy lassan elérjünk a töltényhüvelyekkel szegélyezett akcióhoz. És akkor még hátra van a pénz elosztása körüli thrilleres hangulat, a hajszával járó pörgés, és az egyveleget átölelő szorongás Murphy kiszámíthatatlansága miatt, és végül ne feledjük az egészet átlengő szerelmi ködöt, Michael és Cybill románcát. A készítők kezéből kicsúszott a zenei aláfestés ellenőrzése. Az akciójelenetek egy része indokolatlanul pörgős zenéket kapott, míg egyes jelenetek (pl. a romantikus részek) zeneileg túl lassúak. Előbbieknél a szívéhez kap a néző, utóbbiaknál majd' lefolyik a székről. Hol túlpörögnek az események, hol nem történik (durván szólva) semmi. Nem érezhető a fonal, amire fel lehetne fűzni a filmet, a történetet. Nincs ritmusa az eseményeknek. Tehát folyik a kapcsolgatás azzal a bizonyos képzelt távkapcsolóval, a háttérben pedig ezzel párhuzamosan váltakozik a zene - de az összhangot valami sajnálatosan nagy zenei antitalentum felügyeli.

      Ez az a film, amiről érdemes késni legalább 3-4 percet: így ki lehet kerülni az alkotás elejére biggyesztett, definiálhatatlan rajzfilmet. Azonban sokat késni nem érdemes, mert Kevin Costner feltűnését bűn elszalasztani: emberemléklezet óta senki sem vállalt be olyan pajeszviseletet, mint most ő. A viccet félretéve: a színészi alakítások miatt nézhető film a Milliókért a pokolba című, csak a fel-felbukkanó techno-betétekkel és a vége felé felerősödő kliséáradattal kell megbarátkoznunk valahogy. Már csak azért is, mert közben nem lehet sem folyamatosan szórakozni (a ritmustalan történetvitel miatt), sem nyugodtan szundikálni (az időnként feldübörgő zenék miatt).