A Bükkalja egyik turistalátványosságát képezik a kaptárkövek. Több település környékén előfordulnak, mint például Sirok, Demjén, Eger, Noszvaj, Kács Cserépváralja, Bükkzsérc vagy Szomolya közelében. Ezeken a területeken vulkanikus tevékenységek és utóműködések során (pl. hamuszórás, forró vizes kovás oldatok feltörése) riolittufa-kúpok és sziklák keletkeztek, melyekbe az idők folyamán kőfülkéket vájtak. Az ilyen fülkékkel rendelkező kúpokat és sziklákat vagy sziklafalakat nevezik kaptárköveknek. Némelyik szomszédságában, vagy éppen magába a kőbe vájva barlanglakások is találhatók, melyek csak emelik eme képződmények érdekességét.
A kőbe vájt fülkék és termek egykori funkciója máig vitatott kérdés. A feltételezések szerint a XI. és a XIV. század között alakíthatták ki őket. A legelfogadottabb nézet szerint - amelyet más országokban végzett kutatások is alátámasztanak -, a fülkéket méhek tenyésztésére használták, amit az is megerősít, hogy egyikben-másikban lépmaradványokra bukkantak. Mellesleg általánosan is megállapítható, hogy a fülkék nagy része alkalmas méhcsalád fejlődésére és telelésére.

Ránk maradtak azonban olyan feljegyzések is, melyek szerint Szent István korabeli lázadó kapitányok hamvait helyezték el bennük, de más, Szent László idejéből fennmaradt rendelkezések szövege alapján az sem kizárt, hogy pogány áldozati helyek, oltárkövek szerepét töltötték be. Történelmük így nem tisztázódott véglegesen.

Eger környékén négy csoportban a Nyerges-hegy, a Sík-hegy és a Mész-hegy körülhatárolta kis medencében találhatóak. Meg lehet őket közelíteni turistaúton, mégpeidg a városból, a Szarvas térről induló sárga turistajelzésen. A Nyerges-hegyen aztán körút jelleggel lehet felkeresni a kaptárköveket valamint az egyéb sziklákat.



A CIKK FOLYTATÁSA…

©2001-2004. EgerOnline.com
Összes oldalletöltés: 8083086